Ikeresszék I - A remény lárvaarca

Ikeresszék I. – A remény lárvaarca

„Rabja, a test lelkem szolgálván csalta, becsapta Fül, szem rászedett, s lett igaz így a hamis.” Robert Browning Fölöttébb nehéz a reménytől fájdalom nélkül megválni. Úgy tetszik, mióta az ember …

Józsa Bálint - Örvény, 1978

A krómacél metaforái – Józsa Bálint

„A Létező egy olyan jól formált gömbhöz hasonló, amelynek középpontjából állandó erő hat minden irányba” – Parmenidész szavai fölidézik a március negyedikén, életének nyolcvankilencedik évében meghalt Józsa Bálint szobrászművész és …

Maurer Dóra

Búcsú művészetünk nagyasszonyától

Tulajdonképpen szűklátókörűség Maurer Dóráról múlt időben beszélni – pusztán amiatt, mert fizikai értelemben eltávozott a létvilágból, amivel pedig – ízlése ellenére mindenképpen – a búcsú pillanataira lehetőséget adott fáradt közhelyek …

Fábián László könyvbemutatója - Vigadó, 2026

Könyvbemutató a Pesti Vigadóban

2026. január 29-én, a Pesti Vigadóban mutatták be Fábián László Farkasszuka című regényét (Kortárs Könyvkiadó, 2025) és Emberi stádiumok című bölcseleti esszékötetét (Vár Ucca Műhely, 2025). Előbb Szemadám György festőművész, …

Jancsik Károly

Szellemidézés – Jancsik Károly

Jancsik Károly képei nem azt a szigorú geometriát használják, amit a konstruktivizmus javasol vagy amit a konstruktivizmus utódai használnak; nem a szó szoros értelmében vett geometrikus absztrakciót, hanem a mikrostruktúrák …

Tarr Béla

Tarr Béla halálára

Tarr Béla mindenképpen kijátszotta a halált: életművét nem a fizikai vég, hanem saját maga zárta le, amikor 2011-ben A torinói ló forgatása után – ugyan kissé elhamarkodottan, de Tarr Bélá-s …

Brigitte Bardot

És Isten magához szólítá a nőt

Amikor Roger Vadim filmíró, filmrendező asszisztálásával Brigitte Bardot-ként Isten megteremté, a huszonkétéves teremtmény, aki akkorra ugyan már szerepelt néhány filmben, sőt, figyelmet is keltett, elképesztő karrier biztos indulásával hálálta meg …