Fölülirások - Féner Tamás kiállítása

Fölülírások – Féner Tamás kiállításáról

Szerencsére a magyar fotográfiának – akárcsak a képzőművészetnek, irodalomnak, zenének – megvan a maga bensőségesnek tetsző otthona, hiteles helye. Hitelessé pedig elsősorban olyan fontos és jelentős kiállítások teszik, mint Féner …

Cicelle - Zsennye, Gutaháza, Gutatöttös

Cicellei vallomás

„Hogy úgy mondjam, általában és országosan elégedetlen vagyok a közterek, utcák elnevezésével, fantáziátlannak, olykor egyenesen megtévesztőnek találom őket; félreértés ne essék, nem azokkal van többnyire bajom, akik nevét kölcsönveszik a …

Waszlavik Gazember László

Egy vándormuzsikus – napjainkban

„…van szerencsém ismerni egy köztünk élő és fáradhatatlanul nekünk muzsikáló modern igricet, aki a legkülönbözőbb környezetekben: klubokban, vendéglátóhelyeken, kocsmákban, kiállításmegnyitókon szívesen látott vendég (azazhogy: föllépő), de magán-összejöveteleken nemkülönben; úgy fogalmazhatok: …

A kőszegi zsinagóga kupolája

Pannon értékek, zsidó értékek

Meghívót kaptam Kőszegre, a Zsinagógák hete című programra. Pusztán amiatt is vonzott, hogy lássam a fölújított zsinagógát (amelynek helyrehozásában jelentős szerepet játszott Pál Dániel festőművész-restaurátor barátom). A programot az iASK …

20. Cicelle-napok

20. Cicelle Aranyháromszög Kulturális Napok

Július 30-ától augusztus 1-jéig rendezik meg a 20. Cicelle Aranyháromszög Kulturális Napokat Rum–Zsennye–Rábatöttös háromszögében, fókuszban a Cicelle-templommal. Az első napon, július 30-án pénteken 17.30-tól Rumban, a Kultúra Házában Szilárdi Béla …