Szakíró

Publikációi, amelyek képző- és iparművészettel, fotóval és építészettel foglalkoznak, a legrangosabb országos lapokban, folyóiratokban láttak napvilágot. Munkatársául fogadta többek között a Művészet, a Fotóművészet, a Magyar Iparművészet, az Életünk, az Új Forrás, a Kortárs, az Alföld, a Hitel, a Tekintet. Amikor a 60-as évek végén a modern művészetet még a tiltás sújtotta, a párizsi Magyar Műhelyben talált lehetőséget az akkor újszerű magyar képzőművészet bemutatására, a geometrikus absztrakció történetének fölvázolására, Moholy-Nagy pedagógiai munkásságának ismertetésére. Itthon pedig bátor kislapok adtak otthont a szakíró írásainak, illetőleg a Fészek Klub az előadásoknak.

A sokfelé publikált tanulmányok. interjúk, recenziók olyan művészekkel foglalkoztak részletesen, átfogóan, mint Fajó János, Bak Imre, Nádler István, Molnár Sándor, Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás, Józsa Bálint, Baska József, Segesdi György, Polgár Csaba, Lux Antal, Misch Ádám, Bartl József, Scholz Erik, Tilless Béla, Bálint Endre, Török Richárd, Lantos Ferenc, Király Sándor, Kocsis Imre, Deim Pál, Csiky Tibor, Maurer Dóra, Bodó Károly, Makoldi Sándor, Nicholas Schöffer, de mozgalmakkal is (multiplikáció), csoportokkal is (Makói Műhely, Benczur Műhely) stb.

A fotó területén az Esztergomi Fotóbiennálé kiadványai és a róla szóló írások, Balla Andrásról – monográfiai szinten. STB-csoport, Féner Tamás, Markovits Ferenc, Szerencsés János, Kerekes Gábor, Tóth István, Jankovszky György stb.

2004-től alapítója és szervezője a Cicelle Aranyháromszög Művészeti és Kulturális Társaságnak, amely Kulturális eseményeket rendez Rum, Rábatöttös és Zsennye térségében.

Műgyűjtők szilvesztere - Milyen volt 2016? (interjú)

Az idén először megrendezett szilveszteri aukción olyannyira részt vettünk, hogy a forgatás mellett vásároltunk és a tombolán is nyertünk. Remekül éreztük magunkat, az arra járó alkotókat pedig arról kérdeztük, milyen volt számukra – illetve a kortárs művészet számára – a 2016-os esztendő.

Műábránd.Blog.hu

Hozzászólna? Írja meg: