Műfordító

Bár az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar-orosz szakán strukturalista nyelvészetből írta szakdolgozatát, nem lett nyelvész. Irodalom helyett hosszú időre a filmet és a képzőművészetet választotta témájául, jóllehet írt építészeti, iparművészeti, sőt zenei tárgyú cikkeket is.

Sokfelé megfordult a világban: Riótól Szöulig, Stockholmtól Kairóig, Bakutól Amszterdamig, Lisszabonig, San Sebastianig, Tbiliszitől Berlinig, Los Angelesig stb. Ezeket az utazásokat jócskán kiegészítette szellemi kirándulásokkal; műfordítóként az orosz, lengyel, bolgár, török, finn, észt, német, olasz, francia, spanyol és angol nyelvbe kóstolt bele.

Rendre visszatérő olvasmányai: Szent Ágoston, Dante, a trubadúrok, Dosztojevszkij, Gorkij, Borges és – persze – Kosztolányi.

Műfordítói munkásságát a finn állam Kalevala-díjjal ismerte el (1985).

„…földrajztanárnőnk rengeteget mesél óráin, nemcsak a könyvet mondja föl, sőt az a legkevésbé, s egyik óra után odafurakszom hozzá (mindig nagy csapat veszi körül, egyesek kifejezetten csinosnak tartják), és félénken, feszélyezetten (nekem abban az időben minden felnőtthöz, tanáraimhoz meg kiváltképpen, ez volt a viszonyom) megkérdem tőle: „Milyen nyelven beszélnek Brazíliában?”, magától értetődő természetességgel válaszolt: „Portugálul”, kicsit szégyenkezem is, érthetetlen, annyi olvasás, tudálékoskodás közepette hogyan kerülte el figyelmememet ez az alapvető kérdés…”

(Riói novella)