A szabadság méltányossága
Bánki Ákos ugyan címzett nélkül adott föl „levelet” az Országút 167. számában, aki fölhatalmazottnak érezte magát és elolvasta, magára is vehette, erős hárítási alapjai aligha lehettek a „nem mondhatom el …
Bánki Ákos ugyan címzett nélkül adott föl „levelet” az Országút 167. számában, aki fölhatalmazottnak érezte magát és elolvasta, magára is vehette, erős hárítási alapjai aligha lehettek a „nem mondhatom el …
„Hol van a szem, mely a földbe lehat s látván a gyökér közt Felkutat egy kavicsot, melytől a törzsöke torz?” Robert Browning „Az ember nincs egyedül, de a gondolat egyedül …
Föltehetőleg harminchét esztendeje forgatom fejemben ezt a köszöntő írást akkorra már kedves atyai barátságába fogadó mesteremnek (jó szívvel mondom így, mivel rengeteget tanultam tőle, még ha másként írok is); ezúttal …
„Rabja, a test lelkem szolgálván csalta, becsapta Fül, szem rászedett, s lett igaz így a hamis.” Robert Browning Fölöttébb nehéz a reménytől fájdalom nélkül megválni. Úgy tetszik, mióta az ember …
„A Létező egy olyan jól formált gömbhöz hasonló, amelynek középpontjából állandó erő hat minden irányba” – Parmenidész szavai fölidézik a március negyedikén, életének nyolcvankilencedik évében meghalt Józsa Bálint szobrászművész és …
Tulajdonképpen szűklátókörűség Maurer Dóráról múlt időben beszélni – pusztán amiatt, mert fizikai értelemben eltávozott a létvilágból, amivel pedig – ízlése ellenére mindenképpen – a búcsú pillanataira lehetőséget adott fáradt közhelyek …
A Magyar Művészeti Akadémia Életút-díjával tavaly kitüntetett Fábián László munkásságáról rendeztek szépirodalmi estet január 29-én a Pesti Vigadó Galériában. Az est apropóját a szerző közelmúltban megjelent kötetei – Farkasszuka, Görbülő …
Jancsik Károly képei nem azt a szigorú geometriát használják, amit a konstruktivizmus javasol vagy amit a konstruktivizmus utódai használnak; nem a szó szoros értelmében vett geometrikus absztrakciót, hanem a mikrostruktúrák …
Tarr Béla mindenképpen kijátszotta a halált: életművét nem a fizikai vég, hanem saját maga zárta le, amikor 2011-ben A torinói ló forgatása után – ugyan kissé elhamarkodottan, de Tarr Bélá-s …
Amikor Roger Vadim filmíró, filmrendező asszisztálásával Brigitte Bardot-ként Isten megteremté, a huszonkétéves teremtmény, aki akkorra ugyan már szerepelt néhány filmben, sőt, figyelmet is keltett, elképesztő karrier biztos indulásával hálálta meg …