Boldogtalan idők boldog ifjaként – micsoda naivitás! – hittem, a politikai rendszerek nem örök érvényűek, ami történetileg talán bizonyított, ám hittem azt is, azért vagyunk, hogy fordítsunk rajtuk. A közösség javára, ha már egyszer ezt sulykolják a lózungok.
Azt szintúgy tudtam, hogy meg kell találnom azokat a társakat, akik hasonlóképpen igénylik az összefogást az agyonideologizált totális rendszerben. Eltökélten kerestem tehát a szövetségeseket a föladathoz; elsősorban alkotói körökben. Kévés György építészt ugyancsak nagyjából ebben az időben ismertem meg.
… hamar fölfedeztük gondolkodásunk közös vonásait, könnyen egyeztettük szimpátiáinkat; nekem az is rokonszenves volt, hogy addigi barátaimnál radikálisabban utálja a kommunista rendszert … vallottuk, hogy a teljes szellemi élet átfogó ismerete alakíthat ki hiteles korszellemet, oldhatja föl a klientúrák, brancsok érdekfeszültségeit, a mindent elködösítő marxista értékhamisítást, a trükkös mellérendeléseket. Nem mellesleg azt a teológiai sötétet (Weöres Sándor szavaival), amelyet az új keletű haszonvallásosság kényszerítene ránk a hamis próféták által. Mondom ezt Kévésről, a privátkápolna-építőről és fönntartóról szólva; én, aki – evangélikus létemre, a jó emlékezetű Jáki Teodóz bencés atyával – a kápolnát fölavattam.
A kápolna az Orczy Fórum közepén áll; pontosabban a térkereszt alatt – akár egy őskeresztény katakomba mai replikája. Kévés szándékosan kokárda-alaprajzúnak építette: ünnepekre szánta, történelmi értelemben.
És Kévés az Orczy-házban életre hívta galériáját is, gyakori vendégek voltak – képzőművészek, színészek, literátusok mellett – jeles építészpályatársak, Csete György, Iványi László, Callmayer Ferenc, Kovács András, Németh András és mások, s közgazdászok, politikai gondolkodók is látogatták.
Tanúja voltam, milyen szoros maradt barátsága az építkezés befejezése után is munkatársaival. Jól ismerte és tisztelte őket, akik megértették föladatuk jelentőségét a kivitelezésben. Olyannyira, hogy le nem maradtak volna a Kévés Galéria, a kápolna programjairól, rendezvényeiről.
Mert, miként Kévés tartotta: az építés alázat. Mivel az építész nem pusztán épületet emel, hanem közösséget is épít – az emlegetett allegória értelmében, ha valóban komolyan veszi hivatását…