Logikai úton létrehozott „konkrét” formák megalkotása síkban és térben – a geometria törvényszerűségeinek figyelembevételével – hozzá még a színes fény varázslata – mintegy javaslatképpen az elvontabb, korszerűbb, de érzékelhető világélményhez.
Jó félszázada kiállító művész Mengyán András itthon és világ legkülönbözőbb pontjain – Münchentől Ankaráig, Újvidéktől Oslóig, Bergenig, Bukaresttől Velencéig, ami nem pusztán az ő termékenységét jelzi (noha jelezhetné), hanem a megbecsülő érdeklődést – akár különböző ízlésű fórumoktól.
Voltaképpen a múlt század hetvenes éveiben helyét kereső magyar új-avantgárd mozgalom (Bak Imre, Fajó János, Nádler István, Keserü Ilona, Molnár Sándor, Haraszthy István törekvései) részese, mindmáig következetes folytatója. A hivatalos szocreál diktatúrájának ez a társaság volt egyik legkövetkezetesebb ellenzője; ennek megfelelően hosszú ideig a tiltott kategóriába sorolták, majd a nyolcvanas években kerülhettek a tűrt szektorba.
Hitvallásként idézhetők tanulmánya szavai:
Egy vizuális program legfontosabb célja, hogy a legnagyobb körültekintéssel és átgondoltsággal feltárja a vizuális alkotóelemek közötti legáltalánosabb összefüggéseket és kölcsönhatásokat, valamint ezek hatását az emberre és környezetére.
A klasszikus konstruktivizmus érdeklődése már jó száz esztendővel ezelőtt kifejezetten a szerkezetre, az építményre irányult: föladatát a konstruálásban látta. Egyáltalán nem véletlen, hogy a föntebb említett új-avantgárd csoportosulás szinte minden tagja hagyatkozott a kassáki örökségre; nem mellesleg ez könnyítette meg bekapcsolódásukat csakúgy az aktuális nemzetközi trendekbe.
A művész kiállítása a Kieselbach Galériában jól követhetően mutatja be ezt a folyamatot.