Megnéztem egy érdekes filmet. Televízió mutatta be, remélhetőleg moziba is kerül. Első pillantásra – sőt, a címből következtetve: 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója – dokumentumfilmnek tetszenék, ám a szereplőválogatás dokumentációja azt sugallja: játékfilm készül megtörtént eset alapján.
Tóth Miklós története abból a szempontból önmagában izgalmas (akár egy kémregény), hogy nem „szimpla” megfigyelés tárgya (miképpen többen, mint gondolnánk), ő egyfelől „csali” az angol követségi gépírónő (Alexandra Parmenter, az iratokban Fitos) megfigyeléséhez, aki elvezethet az angol diplomácia ellenséges tevékenységéhez. Másfelől pedig alkalmasint – megfelelő „meggyőzéssel” – Miklós (fedőnevén Lovag) akár készséges ügynökként hasznosítható. Szövevényesnek tetszik a „szervek” gondolkodása, ám a hatszáz oldalas képes jelentésanyag világosan láttatja tevékenységük rutinírozott éberségét.
Egy eredendően bűnös és a politikai bűnözésre mindig kész diktatórikus rendszer önvallomása arról, hogy tartania kell azoktól, akik kétségbe vonják legitimitását.
Mondom én – fél évszázad távolából. Miklós azonban akkori egyetemi hallgatóként mit sem látott ebből, vagy amit látott, az sem érdekelte. Eszébe sem jutott barátról, rokonról föltételezni, hogy bizalmaskodásuk, készségességük nem valami köznapi filantrópiából fakad, megbízást teljesítenek…