Fábián László

Szépíró, szakíró, műfordító, újságíró, tanár

Irodalomkritikusok a leggyakrabban népi-nemzeti avantgárdként, népi szürrealistaként, illetve prózaepikusként definiálják.

1976-os első regényének második kiadása 2007-ben, angol nyelven pedig 2014-ben jelent meg:

Hazatérő lovam körmén virágos rét illatát hozza, avagy furcsa görcs a torokban
On Returning Home, My Horse Carries the Scent of a Flowery Meadow on its Hooves, or A Strange Cramp in the Throat

A kötet méltatói szerint „korszakhatárt jelent a magyar irodalomban”, illetve „az újabb magyar irodalom posztmodern jellegű epikai alkotássorának nyitódarabja”.

„...első regénye korszakhatárt jelent a magyar irodalomban. Előzmények nélkül, az áramlat első vonalában írta meg az azóta már „posztmodern”-ként ismert és azonosított zsáner első prózai művét. Azóta is az újító technikai eljárások jellemzik munkáit, elkötelezett és kutatói lendületű híve, tanulmányozója a kortárs szöveg-alkotás lehetőségeinek.”

„Tevékenységének fő területe a publicisztika, az újságírás és -szerkesztés. Szépíróként a jelen problémáin túl a történeti elem vonzza; elbeszéléseiben az idő linearitása fölbomlik, s elveszti szigorú körülhatároltságát.”

Fábián László író és műkritikus, az életmű legjobb értelmezője kalapot emel – mi is ezt tesszük – a korvalóságot (szocializmus) igencsak megszenvedő, az avantgárd számtalan irányzatát (pop-art, op-art, hiperrealizmus, neodada stb.) az önkifejezés szolgálatába állító művész előtt. Aligha írtak jobb monográfiát, mint a tollából kikerült Kocsis Imre Sugárútja.

Fábián esszéi úgy hatnak, mint a nyelvtanulóra az első alkalom, ha a tanterem falain kívül, eredeti közegében találkozik a tanult nyelvvel – amikor ámulattal vegyes döbbenettel tudatosítja, hogy amiről eleddig azt hitte, csupán elvont szabályok és bemagolandó tudnivalók gyűjteménye, az a legkézzelfoghatóbb és egyben a legrejtélyesebb valóság.

Fábián regényművészetében, így a ...Gyanántban is keverednek a lírai és az értekező részek, s hatalmas felidéző képességük révén szinte mindenfajta műfaji besorolásának ellenállnak.

How can these topics (and a great deal more) be fitted together in a short novel coming to just over 40,000 words in English? Not only are they magnificently reconciled but they are done so in a persuasively poetic manner which has few equals in Hungarian (and what’s more that carries over into English). The problem is not singing its praises but rather where to start and end.

„...a regénységet, a regénység rangját, esetleg (a „nép” szemében) deficitjét (teszem azt: sehogy sem ismernek rá bizonyos fokig azonosítható figurákra) nem a logikai-történeti igazságérték adja egy szövegnek vagy veszi el tõle, hanem a benne leírtak szövevényessége, szenvedélyessége, nehézsége, vállalhatósága, fájdalma és boldogsága.”